Világhírű írónő új könyvsorozatával buzdít olvasásra a McDonald’s

Új kezdeményezéssel jelentkezik januártól a magyar McDonald’s. A családok ezentúl a Happy Meal menü mellé akár könyveket is választhatnak a játékok helyett. Az idei kampányban az étteremlánc a modern gyermekirodalom egyik legnagyobb alakjával, az „Így neveld a sárkányodat”-történetek brit szerzőjével, Cressida Cowell-lel fogott össze. Az írónő 12 kötetes exkluzív könyvsorozatot írt a McDonald’s éttermek kis vendégei számára.


Magyarországon 2012-ben indult el a Globális McDonald’s olvasást népszerűsítő aktivitása. Ennek részeként évente 1 alkalommal ismeretterjesztő gyermekkönyvek kerültek a Happy Meal menükbe a játékok helyett. 2014-ben megjelent a hazai fejlesztésű „Dóri és Marci nyomoz” című kötet, amelyből 240 ezer talált gazdára. 2016-ban – ismert és pályakezdő – fiatal színészek Csukás István meséiből olvastak fel országos roadshow keretében az éttermekben. A most megújult ajánlatban nyolc hetente a játékok mellett a sorozat két-két új kötetével, így összesen 12 könyvvel találkozhatnak a Happy Meal menüt választók. A vállalat nem titkolt célja, hogy a kedves és szórakoztató történeteken keresztül a gyerekek megismerhessék az olvasás örömét, így segítve, hogy az a családi együttlét egyik formájává, végső soron pedig egy életen át tartó szokássá, szenvedéllyé váljon.

(Blikk)

Share this post