2018. május 23.-a nagy nap volt a Cyberg Corp. (ma még Cybergastro) életében. A közgyűlés határozott arról, hogy nyilvánosan működő részvénytársasággá alakulnak és a már korábban zárt körben kibocsátott 2,813 millió darab törzsrészvényüket a BÉT Xtend piacán regisztrálják. Ennek most jött el a napja.
Holnap lesz a nagy nap
A BÉT mai határozatában közölte, hogy a vezérigazgató határozott a vállalat törzsrészvényeinek Xtend piaci regisztrációjáról 2018. október 19.-i hatállyal (2,813 millió darab, 100 forint névértékű részvényről van szó). A részvények Xtend piaci kereskedésének megkezdését a vállalat a szabályzatban meghatározott feltételek teljesítése esetén a regisztrációtól számított 90 napos határidőn belül kezdeményezheti. Új részvények kibocsátására nem kerül sor és cég tudomása szerint a meglévő részvényesek nem kívánnak nyilvános értékesítésre vonatkozó ajánlatot tenni. A regisztráció technikai jellegű lesz – áll a közleményben.
A cégbíróság 2018. 07.31.-én bejegyezte a cégjegyzékbe a működési forma változtatását, aminek napja az Xtend piaci regisztráció napja lesz. Ezzel a nappal nevet is cserél a társaság Cybergasto helyett Cyberg Corp. Kereskedelmi, Szolgáltató és Vendéglátó Nyilvánosan Működő Részvénytársaság lesz. A közzétételt az MNB október 16-án engedélyezte.
Mit csinál a Cyberg?
A Cyberg fő tevékenységi köre jelenleg éttermi, mozgó vendéglátás, amelynek keretein belül a cég egy fast casual dining éttermet üzemeltet Budapesten (1052 Budapest Petőfi Sándor utca 11.). A cég az éttermet egy új koncepció alapján építette meg és üzemelteti, amelynek egyik kulcseleme a digitalizáció. Az asztalokba épített érintőképernyőkön keresztül a vendégek önállóan tudnak rendelni, egymással chat-elni és digitális tartalmakat fogyasztani. A vállalat jelenleg fejlesztés alatt álló mobil alkalmazásán, a BOOKER-en keresztül a vendégek a későbbiekben online tudnak majd asztalt foglalni, rendelni, fizetni és különböző kedvezmények is elérhetőek lesznek a számukra.
A vállalat az első pillanattól kezdve abban a szellemben fejlesztette a koncepciót, hogy az alkalmas legyen nemzetközi franchise hálózat felépítésére.
- Az első franchise megállapodást 2017 során kötötte meg a százhalombattai Grey Invest Kft.-vel, aminek keretén belül a partner 10 franchise étterem (Kajahu Étterem) nyitását vállalata Magyarországon, amelyek közül az első 2018. negyedik negyedévében nyílik meg Budapesten, a Corvin sétányon.
- Az első nemzetközi franchise megállapodást 2018. április 27-én kötötte meg a budapesti Region Capital Holding Kft.-vel, aminek keretén belül a partner vállalta, hogy 2030-ig összesen 73 Kajahu Éttermet nyit meg Ausztria, Szlovákia, Csehország és Lengyelország területén, amelyek közül az első két étterem megnyitását 2019.10.31-ig vállalta, Bécsben és Pozsonyban.
A szektor
A fast casual dining éttermek az 1990-es évek végén az Egyesült Államokban jelentek meg először. Jellemzőjük, hogy mind kiszolgálásban, mind az étteremben eltöltött idő és az árak tekintetében a gyors éttermek (fast food) és a hagyományos éttermek (casual dining) között félúton helyezkednek el. A 21. században az FCD szegmens a vendéglátóipar egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense, egy tipikusan nagyvárosi formátum. A Technavio piacelemző előrejelzése szerint az FCD szegmens éves átlagos növekedési üteme a 2021-ig 10,71% lesz.
Ma Magyarországon az FCD piac legnagyobb szereplői között a Vapiano, a Pad Thai, a Hummusbar és a Marché étteremláncokat tartják számon. A legnagyobb piaci részesedéssel messze a Hummusbar rendelkezik, az étteremláncnak jelenleg 13 étterme van Budapesten.
Az egyik kiemelten fontos trend, ami várhatóan formálni fogja az FCD szegmenst a jövőben, az a minőségi alapanyagok használata iránti igény és a különböző étel- és alapanyag érzékenységben szenvedő fogyasztók igényeinek a kiszolgálása. A digitalizáció a vendéglátóipart is elérte az elmúlt években és a trend a közeljövőben egyre gyorsulni fog. A food tech jelzővel jelölt éttermi digitalizáció a vendég étterembe történő belépésétől egészen a távozásáig fog terjedni, sőt bizonyos esetekben az éttermen kívül is élvezhetik a vendégek a food tech megoldások által kínált előnyöket – jósolja a vállalat.
A számok
A Cyberg főbb pénzügyi adatai:
- A vállalatnak egyelőre egyetlen működő étterme van
- 2015 és 2017 között évente átlagosan 86%-kal nőtt a cég bevétele, tavaly 182,2 millió forintot ért el
- az elmúlt három évben veszteséges volt a cég, már üzemi szinten is, de a bevételek növekedésével párhuzamosan mérséklődnek a veszteségek: tavaly már csak 30 millió forint vesztesége volt a működési eredmény szintjén
- adózott eredménye 31,8 millió forintos veszteség volt 2017-ben
- az EBITDA viszont bár csak minimálisan, de pozitív lett a 2017-es pénzügyi évben
- 2018-ből az első negyedéves adatok ismertek, ami alapján a bevételnövekedés kisebb dinamikával, de folytatódott: az egy évvel korábbi 52,3 millióról 56,5 millióra nőtt a bevétel, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg
- a január-áprilisi időszakban nagyobb volt a negyedéves veszteség, mint egy évvel korábban, ami főként a személyi jellegű ráfordítások növekedésének tudható be: 24,3 millióról 29,3 millióra nőtt a veszteség a működési eredmény szintjén
- a cég indoklása szerint a bérköltségek növekedésének oka, hogy a nemzetközi üzletfejlesztésre és az IT fejlesztések koordinálására új menedzsment tagokat neveztek ki
- adózott eredménye 29,289 milliós veszteség volt 2018 első negyedévében.
Mi a cél?
A kockázatok azonban jelentősek (mint minden startupnál). A növekedés részben új üzleti és új földrajzi területeket is érint. Nem garantálható, hogy a stratégia sikeres lesz, és hogy képes lesz a növekedést hatékonyan és eredményesen kezelni a cég – áll a közleményben.
A növekedési stratégiája első lépéseként saját ún. zászlóshajó éttermet kíván nyitni Európában. Ezen projektek sikeres megvalósítására számos tényezőtől függ. Nem garantálható, hogy sikerül megfelelő helyszínt találni az éttermekhez, hogy megkapják az engedélyeket és megvalósulnak az éttermek, illetve amennyiben megvalósulnak valóban biztosítani tudják a kívánt üzleti eredményességet. A vállalat növekedési stratégiájának többi elemének megvalósulása – így például a BOOKER rendszer bevezetése,a franchise rendszer felépítése és kiterjesztése, és a független digitális értékesítési platform létrehozása és aktív használata – esetén sem garantálható, hogy a menedzsment szándékainak megfelelően fog alakulni az üzleti teljesítménye és eredménytermelő képessége. Mivel franchise-rendszerben gondolkodnak, így franchise-partnerek teljesítményének is ki lesz téve az eredményessége és az adatbiztonság is fokozott kockázatokat jelent a cég esetén, tekintve hogy hatalmas mennyiségű adatot kezelnek majd.