A Concorde szerint továbbra is érdemes vásárolni a Duna House részvényeit

A Duna House a tegnapi piaczárás után publikálta a negyedik negyedéves számait, a cég kétszámjegyű árbevételnövekedésről számolt be, míg a menedzsment a 2019-es évre vonatkozó, optimista várakozásai mellett a társaság 250 forintos osztalék kifizetését javasolja majd a tavalyi üzleti év után.

A Concorde elemzője mai gyorskommentárjában kedvezően ítélte meg a társaság negyedik negyedévét, az elemzőház vételre ajánlja a Duna House részvényeit, míg a társaság célárfolyama egyelőre felülvizsgálat alatt áll a Concorde-nál.
A szerdai piaczárás után tette közzé legfrissebb számait a Duna House, a társaság árbevétele 68 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben, míg a profit egyszámjegyű növekedést produkált. Mindemellett a menedzsment is optimista a társaság kilátásaival kapcsolatban, míg a Duna House részvényenként 250 forintos osztalék kifizetését javasolja a 2018-as üzleti év után.
A Concorde gyorskommentárban értékelte a társaság legfrissebb számait, a Concorde elemzője kiemeli, hogy a társaság a tavalyi évben 1,7 milliárd forintos profitot realizált, amellyel a Duna House teljesítette a tavalyi üzleti évre kitűzött nyereség-előrejelzését.
A menedzsment mindemellett pozitív előrejelzéseket tett közzé, a társaság arra számít, hogy a profit 2,3 milliárd forint lehet 2019-ben, amelyből az ingatlanfejlesztésekből származó nyereség 1,05 milliárd forintot tehet majd ki. A Concorde elemzője kiemeli, hogy a társaság várakozásai szerint a hazai operáció növekedése kompenzálhatja majd a lakástakarékpénztár termékcsoport csökkenő bevételeit.
A menedzsment mindemellett arra számít, hogy 2018-hoz viszonyítva az éves árváltozás a magyar lakóingatlan-piacon 5-10 százalékos lehet, míg a tavalyi évhez képest a hazai folyósított lakossági hitelállomány 20-30 százalékkal bővülhet 2019-ben. A Concorde szerint a társaság lengyel operációjától az év folyamán várt fokozatos teljesítményjavulása is kedvező fejleménynek tekinthető.
A Concorde elemzője összességében kedvezően értékelte a társaság negyedik negyedéves gyorsjelentését, amelyet az elemzőház szakértője a menedzsment 2019-re vonatkozó, optimista várakozásaival és a tavalyi üzleti év után javasolt, nagylelkű osztalékkal indokolt. A Concorde szerint a menedzsment által javasolt, részvényenként 250 forintos osztalék alapján megközelítőleg 6,3 százalékos osztalékhozam adódik, ami az egyik legmagasabb a Budapesti Értéktőzsdén.
A Concorde továbbra is vételre ajánlja a Duna House részvényeit, míg a részvény célára jelenleg felülvizsgálat alatt áll.
A Duna House árfolyama 5 százalékos pluszban is járt a szerdai piacnyitás után, bár a kezdeti lendület ezután alábbhagyott, a és a társaság részvényei 0,5 százalékkal kerültek feljebb. A Duna House idei teljesítménye összességében pozitív, a cég papírjai idén 7,5 százalékkal kerültek feljebb.

 

Továbbra is venni kell a Duna House részvényeit a Concorde szerint

Forrás: Portfolio.hu

Share this post