Érdemes egy kicsit elmélyedni abban, hogyan is épül fel a McDonald’s hálózata. A lánc, ha nem is a kezdetektől, de nagyjából a 60-as évek elejétől már részben franchise rendszerben működik, ami azt jelenti, hogy a saját üzemeltetéssel szemben az éttermek működtetését más cégekre, külsős, szerződéses partnerekre bízzák ezt a feladatot.
McDonald’s éttermek száma
Átvevőinek cserébe azért, hogy használhatják a logót és árulhatják a McDonald’s termékeit, fizetniük kell. Nem csak az egyébként is költséges étteremnyitásnál, hanem a későbbiekben is különböző jogcímeken a bevétel bizonyos – nem is jelentéktelen – részét folyamatosan tovább utalják az anyacégnek.
A lánc igazából vegyes rendszerben működik, franchise partnerei mellett a McDonlad’s-nek saját éttermei is vannak, de az arányok folyamatosan egyre nagyobb mértékben tolódnak el a franchise irányába. Már néhány éve is azt írták a hálózatról, hogy az éttermek 85 %-a franchise rendszerben működik, a legutóbbi, 2017-es éves jelentésében pedig a csoport már 90 %-os arányt nevezett meg. Öt év alatt globálisan a saját üzleteik számát lefelezték – szám szerint több mint 3000 ezerrel csökkentették -, miközben 6000 új, partnerek által üzemeltetett egységet nyitottak.
A McDonald’s bevételei
Az arányok eltolódása nem véletlen, ugyanis a franchise-ban működtetett egységeikből sokkal több pénz származik, és jóval kevesebb a kockázat, mint a saját éttermekben.
A háromezer saját vendéglő bezárásával párhuzamosan csökkent ugyan a cég bevétele, hiszen így nem a Big Mac teljes ára kerül hozzájuk, csak annak egy része, amit a franchise partner szerződés alapján tovább utal, a nyereségük viszont nőtt, mivel a költségek a bevétel csökkenésénél is nagyobb mértékben estek. A magyarázat, hogy míg a saját éttermeknél a bevételnek csak 18 %-a marad meg nyereségként (a többi elmegy fizetésekre, villanyszámlára, alapanyagokra stb.), addig a franchise-nál 82 %, ami elképesztően magas arányt jelent.
A McDonald’s üzemi eredménye
Az ingatlanokon kaszálnak
Persze ehhez az is kell, hogy jól megkérjék a McDonald’s aranyló íves logója használatának az árát a partnerektől, akik több dologért is fizetnek a csoportnak. Már a nyitásnál is le kell tenni az asztalra franchise díjként egy elég jelentős összeget. Az Egyesült Államokban ez 45 ezer dollár, azaz jelenlegi árfolyamon nagyjából 12 millió forint, itthon vélhetően valamivel kevesebb. Ez azonban csak töredéke a tőkeigények. Magyarországon nagyjából 200 millió forint, az USA-ban 1-2 millió dollár elindítani egy üzletet.
Aki ezt kifizeti, elvileg 20 évig árulhatja a Big Mac-et, ám a költségek nem érnek ezzel véget, hiszen – ahogy erről már volt szó – a bevétel egy részét is tovább kell utalni. Az úgynevezett royalty a külföldi cikkek szerint 4 %, a McDonald’s magyar leányának beszámolója alapján azonban itthon például 1 százalékponttal magasabb. Azaz aki Magyarországon McDonald’s éttermet üzemeltet, minden huszadik vevőtől beszedett forintot továbbadja a csoportnak azért, hogy a hálózat része lehessen.
A legnagyobb költség azonban nem ez, hanem a bérleti díj. A McDonald’s ugyanis előre megszabja, hogy hol lehet éttermet nyitni, és ezek szinte kivétel nélkül saját ingatlanok, amiket aztán a partner az amerikai cégtől bérel, méghozzá elég borsos áron. A franchise partnerek bevételének átlagosan több mint tizede megy el erre, de akad állítólag olyan üzlet, ahol a 15 %-ot közelíti az arány. Az átlagos aránnyal számolva itthon például 45 és 90 millió forint között lehet egy étterem éves bérleti díja
Mára tulajdonképpen ez lett a McDonald’s egyik legfontosabb bevételei forrása: 2017-ben 6,5 milliárd dollárt szedtek össze bérleti díjakból, ami majdnem duplája a royaltyért – tehát a logóhasználatért kért – bevételnek. Nem csoda, hogy a Quartz már két éve is úgy fogalmazott, hogy a McDonald’s nem csak egy gyorsétteremlánc, hanem egy ingatlancég is.
Az anyavállalatnak -az elszámolt amortizáció nélkül- 2017 végén 36,6 milliárd dollárja, azaz több mint 10 ezer milliárd forintja volt ingatlanokban és berendezésekben. Ez nem kevés pénz – a magyar államadósság harmada.
A 6 milliárdot is meghaladó bevétel azt jelenti, hogy majdnem 20 %-os hozamot hoztak az ingatlanok. Ez olyan, mintha egy 50 négyzetméteres józsefvárosi lakást havi 400 ezerért adnánk ki. A Quartz szerint egyébként ennek a működési modellnek adózási okai is lehetnek, az ingatlanokból származó bevételekre ugyanis az Egyesült Államokban némileg eltérő szabályok vonatkoznak.
Amikor már csak a logót adják
Tehát némileg leegyszerűsítve a McDonald’s eredetileg úgy működött, hogy volt néhány saját étterme, egyébként pedig helyi kisvállalkozásokkal szerződött le világszerte, akik így használhatták a logóját, árulhatták a termékeit, cserébe pedig bevételük egy jelentős hányadát ilyen-olyan formában visszautalták a cégnek.
Egy idő után azonban a csoportnak még ez az ingatlankezelés is kissé terhes lett, és elkezdtek átállni arra, hogy úgynevezett Developmental Licensee (DL) megállapodásokat kötnek egyes országokra. Ilyenkor a partner intéz mindent: működteti a korábban saját tulajdonban lévő éttermeket, szedi a royalty-t, illetve a bérleti díjat, és ő felel a beruházásokért, azaz a fejlesztésekért is. Ahogy a McDonald’s-nél a lapunk kérdéseire küldött válaszokban külön felhívták a figyelmet: a DL sajátossága, hogy a hagyományos franchise-partneri rendszerrel szemben az anyavállalat részéről nem igényel tőkebefektetést. Ennek megfelelően viszont a bevétel is kevesebb: a partner csak a márka használatáért fizet.
A DL éttermek száma
A DL modell elsősorban Latin-Amerikában terjedt el, de a cégnél kérdésünkre elmondták, hogy világszinten több, mint 80 piacukon működik olyan struktúra, ahol helyi tulajdonos felel a piac működéséért. A tapasztalatok pedig vélhetően jók, hiszen folyamatosan növelik az így fenntartott egységek számát: tavaly már közel hétezer éttermüket üzemeltette DL partner, ami az egy évvel korábbi mennyiségnél bő 10 %-al több.
A kilencmilliárdos magyar leány
Mostantól így fog üzemelni a 89 magyarországi (49 budapesti és 40 vidéki) étterem is. A magyar érdekeltséget eddig meglepően közel tartotta magához az amerikai cég, nálunk ugyanis még franchise partnerből sem volt kiugróan sok. Miközben globális szinten már csak minden tizedik étterem van a lánc saját tulajdonában, itthon az üzletek közel felét ők tartották fenn. Emellett pedig szedték a franchise díjat közel két tucat partnerüktől, akik összesen 46 egységet működtetnek.
A magyar McDonald’s bevételei
Mindez 2017-ben például 27,6 milliárdos árbevételt és közel 3 milliárdos adózott eredményt hozott a magyar leánynak. A forgalom nagy részét a saját üzletek adták, a nemzetközi trendek alapján azonban valószínűsíthető, hogy a profitból már jóval nagyobb részt hasított ki magának a franchise hálózat.
A McDonald’s Kft. egyébként egy ideje már nem bontja meg a franchise bevételek bérleti díjra és royalityre, néhány éve azonban még ezt is megtették. Akkor a partnerek által fizetett összeg kétharmada jött bérleti díj formában, a maradékot pedig a márkanévhasználat tette ki.
A vételi ügylettel a jövőben az egész magyarországi hálózatot Scheer Sándor felügyeli majd. Ő működteti a korábban a McDonald’s tulajdonban lévő éttermeket, szedi a különböző díjakat a franchise partnerektől, fejleszti hálózatot, intézi a kiszállítás bevezetését, azaz lényegében mindent, a márka használatáért pedig jutalékot fizet az amerikai anyacégnek.
Azt nem tudni, hogy pontosan mennyit, hiszen ezt a felek üzleti titokként kezelik, de a McDonald’s üzleti gyakorlata alapján forintban vélhetően százmilliós, de inkább milliárdos tételről lehet szó (nyilván a forgalomtól függően).
Scheer Sándornak egyébként már a vásárláshoz is valószínűleg mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, épp azért, mert a McDonald’s itthon is komoly ingatlan vagyonnal rendelkezik. A legutóbbi beszámoló szerint több, mint 8 milliárd forintjuk volt ingatlanokban, és további 2 milliárd egyéb eszközökben, és mivel ehhez pedig túl sok hitel nem társult, így a nettó eszközérték is elérhette a 9 milliárd forintot.
Forrás: G7.hu