Munkatársak képzése a franchise hálózatoknál: elengedhetetlen összetevője a sikernek

Az egyik legnagyobb kihívás, mellyel az új franchise átvevők szembe kerülnek, a munkatársak kiválasztása és képzése. Minden franchise egység sikere az alkalmazottak minőségétől és viselkedésétől függ.

Nehéz olyan koncepciót találni, mely szinte teljesen nélkülözni tudja az emberi munkaerőt, habár néhány ilyen vállalkozás már hazánkban is működik, ilyen például a Bubbles mosoda hálózat, vagy a Wash and Vau kutyamosó.

Ez különösen nagy kihívás jelent a kiskereskedelmi koncepcióknak, ahol az eladó vagy a személyzet egyenesen a márka arca, mellyel a vásárlók nap, mint nap találkoznak. Mindannyiunkban benne élnek már a gyorséttermek fiatal, unott arcú munkatársai, akiknek sokszor az is gond, hogy egy nagyobb bankjegyből visszaadjanak.

Az unott részmunkaidős tinédzserek lecserélése egy pozitív hozzáállású, produktív alkalmazottra kulcs fontosságú a sikerhez. Tény, hogy ma már sok tapasztalt átvevő követi azt a felfogást, miszerint nem a készségek alapján, hanem a hozzáállás szerint választják ki munkatársaikat, hiszen a készségek tanulhatók, de az ember hozzáállása nagyon nehezen változtatható meg.

Munkatársai minden egyes cselekedete valamilyen hatással lesz vásárlóira, ügyfeleire, akár elégedettséget kelt bennük, akár azt éri el, hogy következő alkalommal valamelyik versenytársát válasszák. Ez is mutatja, hogy az egység sikerét döntően befolyásolja az alkalmazottak viselkedése és minősége.

Minden rendszergazda, aki érdekelt hálózata sikerében, különböző képzéseket biztosít az átvevőinek, a munkatársak kiválasztásával és  betanításával kapcsolatban.

Az angolszász világban elterjedt a mondás: „Hire slowly, fire quickly” , tehát: felvételiztess lassan, rúgd ki gyorsan! Fontos, hogy a kiválasztásnál legyen körültekintő, több körös interjúkkal válassza ki a leendő munkatársait. Ezzel szemben a tapasztalat az, hogy az átvevők minél gyorsabban akarnak munkatársakat találni.

A potenciális alkalmazottak készségeinek fejlesztésében pedig érdemes a rendszergazdára hagyatkozni, hiszen a különböző szakterületek és iparágak eltérő képzéseket igényelnek, melyek esetében a franchise központnak van meg csak a kellő tapasztalata. A rendszergazdák már több száz vagy ezer alkalmazottat készítettek fel, így már bevált gyakorlattal rendelkeznek a leendő kollégák leghatékonyabb képzéséről.

A betanításnak ki kell térnie a jogszabályok megismerésére is, hiszen a munkatársaknak különböző törvények és szabályok hosszú listájának is meg kell felelniük. A lehetséges jogi csapdák aknamezőjére még a legjobb szándékú kolléga is rátévedhet, ha nem tudja, mit mondjon, kérdezzen, vagy mit tegyen, vagy éppen ne tegyen munka végzés közben.

Író: Milla Tamás

Share this post