A 100. magyarországi Diego-pont kiválasztásakor több szempontot is figyelembe vettek, mint például az elhelyezkedést: forgalmas helyen (a 7-es főút mellett, ingyenes parkolási lehetőséggel) alakították ki az üzletet. A döntésnél fontos tényező volt a város vonzereje is, amiben a helyi innovációs törekvések is szerepet játszottak (ide helyezték el pl. a Balaton első okospadját, vagy az egyik első elektromos villámtöltő-állomást). Ellentétben több balatoni üdülőövezeti várossal, Balatonlelle összlakosság-száma az elmúlt másfél évtizedben növekedett (a KSH idei adatai szerint 5,1 százalékkal, jelenleg közel ötezer fő). Nyáron nagyjából 20 000 fő tartózkodik itt, 50 százalékuk pedig nem turistaként, hanem hónapokig életvitelszerűen él a városban. „A település és szűkebb vonzáskörzete mellett a délre eső területet, Somogy megye nagy részét, egészen a Kaposvárig terjedő régiót is ki fogjuk szolgálni, ahol a lakosság már hetvenezres nagyságrendű” – mondta Hetyei József, a Diego hálózati igazgatója. Majd hozzátette: az időzítés sem véletlen, hiszen a nyári szezon a balatoni áruházak forgalmában is jelentősen érezteti hatását. A térségben régóta működő Diego boltok – mint a siófoki és a keszthelyi – jó példák erre, amelyek egyébként az év többi hónapjában is az elvárásoknak megfelelő forgalmat produkálják.
Az üzlet méretét a vásárlói igényekhez és a várható forgalomhoz mérten alakították ki, így lett a századik magyar Diego áruház 200 m2 alapterületű. Arra számítanak, hogy a szezonális cikkekből idén is a műfű lesz a legkeresettebb, amelynek forgalomnövekedése nyáron a legnagyobb, és az idény-felújítások miatt várhatóan a lamináltpadló, a padlószőnyeg és a vinyl termékek eladási számai is nagymértékben nőnek majd. A balatonlellei áruházat a várpalotai -több mint tíz éve Diego franchise partnerként működő- áruházvezető családi vállalkozásként nyitotta meg, mert a fiatalok a Diegoban képzelik el a jövőjüket és bíznak a terület kiaknázásra váró potenciáljában.
A Diego Kft. (www.diego.hu) 1992-ben alakult, 1996-tól építi és bővíti nemzetközi franchise hálózatát. Ma 157 áruház működik a magyarországi (100) boltok mellett Szlovákiában (21), Romániában (34) és Csehországban (2), így a vásárlók mind a négy országban azonos árszinten és szolgáltatási színvonalon találkoznak a Diego termékkínálatával. A padlóburkoló szakkereskedő láncból az évek során lakberendezési áruházhálózattá vált Diego meghatározó szerepet tölt be a Kárpát-medence darab- és padlószőnyeg, vinyl és laminált padló, függöny, tapéta és ezek kiegészítő termékeinek piacán. A Diego Magyarország egyik legismertebb márkája, ismertsége meghaladja a 90%-ot (a fogyasztók körében készült korábbi felmérés). A cég számos szakmai elismerésben részesült, pl. többszörös MagyarBrands és Superbrands díjas, Az Év Franchise hálózata és átvevője, a Külföldön sikeresen terjeszkedő hazai hálózat címek birtokosa, 2015-ben megkapta a Best Franchisee of the World nemzetközi kitüntetést és ötször nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat. Központi telephelye és logisztikai központja Dabason van, itt több mint 200 munkatársat foglalkoztat. A teljes franchise hálózatban közel 1 000 fő dolgozik Diego színekben.
Forrás:
Diego