Korszakváltás a McDonald’s éttermek történetében

A McDonald's új Chicago-i zászlóshajójának dizájnja merőben eltér az étteremóriás megszokott arculatától. Az új egység sokkal inkább hasonlít az Apple New York-i szaküzletére, mint egy gyorsétteremre.

Az egység a modern külső és belső mellett az új kioszkos rendelési rendszerrel együtt lett kialakítva, melyet már több helyen is tesztelt korábban a hálózat. Az egység a hét minden napján, napi 24 órában nyitva tart majd.

Több, mint 1700 négyzetméteren az épületet 70-nél is több fa veszi majd körbe, és a vendégtérben is sok hely lesz növényzet.
Ez és az egység több pontján elhelyezett napelemek is a hálózat önfenntartó, környezetbarát magatartását mutatják.

Nem fogja ugyan minden új McDonald’s étterem adoptálni a Chicago-i étterem külsőjét, de az új dizájn mégis egy korszakváltást jelöl a gyorséttermi lánc történetében.

Az új étterem dizájnja egy merész kijelentés a McDonald’s részéről a hálózat jövőjére nézve.

„Új éttermünk annak is a szimbóluma, hogyan törekszik hálózatunk egy jobb jövő kiépítéséért, mind a vevőink számára és a környező közösségek számára.”

– mondta Steve Easterbrook a hálózat vezérigazgatója.

Akármennyire is eltér a megszokottól az új dizájn, a McDonald’s szimbolikus arany ívei továbbra is központi helyet kaptak az arculati megjelenésben.

A kioszkok és a felszolgálás is része a hálózat „Experience of the Future” programjának, mely keretében nagyjából 5000 éttermet alakítanának át az új standard szerint 2020-ig.

 

Share this post