Egyértelmű sikerként könyvelte el a Starbucks az olaszországi színre lépést, legalábbis erre utal, hogy alig egy hónappal az első ottani kávézója megnyitása után már bejelentette a másodikat. Az amerikai kávézólánc hosszú évekig tartó készülődést követően az idén szeptember elején jelent meg a kávézás emblematikus terepén. A premierre Milánót választották, nyilván nem véletlenül, hiszen ez nemcsak az üzleti élet központja, hanem talán a leginkább nemzetközi nagyváros is Olaszországban. Szimbolikus a pontos helyszín is, a történelmi belvárosban levő Piazza Cordusiótól néhány száz méterre van egyik irányban a Teatro alla Scala, vagyis az operaház, másikban két másik nagy turistacélpont, a milánói dóm és az üzletekkel teli passzázs, a Galleria Vittorio Emanuele II.
A turizmusnak önmagában is fontos szerepe lehetett Milánó kiválasztásában, mert szakértők szerint a 2015-ös expo után a lombardiai város fenn tudott maradni az idegenforgalmi térképen, amire rásegített, hogy a fapados légitársaságokkal is könnyen elérhető lett. És bár a milánóinak hívott diszkontjáratok jó része valójában az 55 kilométerre lévő Bergamo repülőterén száll le, azért van, amelyik a hagyományos légitársaságokat fogadó, Milánó közvetlen közelében levő Malpensára megy. Oda, ahol novemberben már Starbucks is várja majd az érkezőket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a repülőtéri kávézó választéka ugyanolyan lesz-e, mint a belvárosié, vagy inkább a nemzetközi Starbucks-standardot követi majd. A Piazza Cordusión ugyanis nem lehet mindent megkapni a szirénnel ékesített poharakban, amit másutt igen. Még a Starbucks ikonikus termékének számító frappuccino sincsen, igaz, kínálnak olyan olaszosnak szánt italt, a Caffé Cordusiót, amit a kávézóhálózat már ezen a néven forgalmaz tengerentúli üzleteiben.
A további olasz terjeszkedési tervek egyelőre nem ismeretesek, de a Starbucksnak valószínűleg nem is az a célja, hogy lerohanja az egész országot. Ehhez az árai is túl magasak – az eszpresszó vagy a cappuccino nála közel kétszer annyiba kerül, mint egy átlagos olasz helyen –, meg a konkurencia is túl nagy. Olaszországban nagyjából 150 ezer bár van – ezen nem mulatót kell érteni, hanem azt a kávézót, amelyik az életforma szerves része. Ott kezdődik a reggel kávéval-süteménnyel, ott olvassák el a ráérősebbek az újságot, és ott isznak meg valamit délután a munkából hazatérők.
A Starbucks megjelenésére, valamint arra, hogy a svájci Nestlé a kínálatába vette és Olaszországban is árulni kívánja az amerikai lánc által forgalmazott csomagolt kávékat, a kávézókat ellátó olasz cégek is reagáltak. Az Olaszországban piacvezető, az év elején Torinóban a múzeummal egybeépített új főhadiszállását megnyitó Lavazza a franciaországi, dániai, kanadai és ausztráliai bevásárlása után 650 millió dollárért megvette az amerikai Mars kávéüzletágát is. A hozzá hasonlóan még mindig családi tulajdonban lévő – a temesvári születésű Illy Ferenc által 1933-ban alapított, trieszti székhelyű – Illy pedig arról állapodott meg, hogy a JAB Holding az Olaszországban szintén hódító Nespresso gépekbe készít a kávéival megtöltött kapszulákat.
A másfajta életstílust megtestesítő, nemzetközi láncba tartozó kávézók feltehetően csak ezek mellett kereshetik olaszországi pozíciójukat, mint ahogy a pizzériákat se tudták kiszorítani a gyorséttermek. Ám a helyüket azért megtalálták. A McDonald’s piacra lépését 1985-ben még óriási felzúdulás kísérte, már csak azért is, mert a Starbuckshoz hasonlóan ikonikus, egyszersmind turistamágnes helyet választott Rómában, a Spanyol lépcső tövében. Nem lehet mondani, hogy azóta minden sarkon van McDonald’s – idén júniusban összesen 560 volt belőlük Olaszországban, nagyjából harmadannyi, mint Franciaországban –, de egy újabb egység már nem kelt nagy feltűnést. (Legfeljebb akkor, ha különösen érzékeny helyen nyílik meg, mint például 2016 szilveszterén a Vatikán tőszomszédságában.)
Viszonylag gyorsan előretörő újoncnak számít Olaszországban a KFC – bár a csirkés láncnak már a hetvenes években volt ott rövid életű próbálkozása –, alig négy éve jelent meg Rómában, és azóta összesen 23 egységet tudott beüzemelni. Mostanában viszont veszélyes versenytársat kapott, a Fülöp-szigeteki, egész Ázsiában igen népszerű Jollibee ugyanis Olaszországot szemelte ki európai terjeszkedése kezdőpontjának, talán azért is, mert ott százezerszám dolgoznak Fülöp-szigeteki vendégmunkások. A KFC-hez hasonlóan szintén a rántott csirkében erős Jollibee első üzlete ráadásul ugyancsak Milánó belvárosában ütött tanyát néhány hónapja – rövid sétával most már át is lehet menni onnan a Starbucksba.
(hvg.hu)