A testvérpár még 1975-ben kezdte el vállalkozását, Quezonban, Manila külvárosában, akkor még fagylaltozóként, ám a szigetcsoporton fellelhető néhány tucatnyi gyorsétterem nem jelentett akadályt az amerikai cég terjeszkedésének, amely már akkor több ezer étteremmel rendelkezett a világban.
„Amikor megtudtuk, hogy a McDonald’s az országban meg fog jelenni, barátaink azt javasolták, hogy indítsunk el egy másik vállalkozást, és ne próbáljunk meg harcolni a globális óriással” – emlékezett vissza Tanmantiong, a Jollibee elnök-vezérigazgatója.
Azonban a megfutamodás helyett a két alapító új stratégiai tervet készített üzletük terjeszkedésé lehetőségeiről.
“Elemzést végeztünk az erősségeinkről, gyengeségeinkről, és hiányosságainkról” – nyilatkozta Tanmantiong a CNBC-nek.
Míg az amerikai versenytársnak több évtizedes tapasztalata és kiterjedt hálózata volt, addig a testvérpár cége olyasmivel rendelkezett, amivel a McDonald’s nem, méghozzá a helyi, ázsiai ízekkel.
A filippínók inkább édesebb és fűszeresebb ízeket részesítenek előnyben,és ezt nehéz lenne összeegyeztetni az amerikai ikonikus ízvilággal – tette hozzá az alapító.
Egyik ilyen alap menüjük a Chickenjoy, amely édes Jolly spagettit, sült csirkét, hot-dogot és fűszeres hamburgert is tartalmaz – és ez az összeállítás annyira bejött a vásárlók körében, hogy máraa Jollibee Foods-nak közel 3.500 étterme van a Fülöp-szigeteken,és mintegy ezer a világ más tájain, a cég mintegy 13 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Az étteremlánc most terjeszkedik Kínában és az Egyesült Államokban is – ahol ismét a McDonald’s riválisaként jelennek meg. Az USA-ban egyébként 2013-ban nyitották meg első üzletüket, amit további 36 étterem követett, 2017-ben pedig megkezdték terjeszkedésüket Kanadában is.
Tanmantiong egészen meglepődött, mert szerinte ételeiket nemcsak a helyi ázsiai közösség tagjai vásárolják, de az amerikaiak is előszeretettel fogyasztják és ma már ők adják vevőik felét.
Tan Caktiong tervei közt szerepel, hogy a Jollibee Foods a világ öt legjobb gyorsétterme között szerepeljen, miután már 2014-ben Ázsia legnagyobb étteremláncává vált, megelőzve ezzel a Starbucks kávéházat, a Yum! márkát és a Domino pizzériákat.
(Origo.hu)