A táplálkozási trendek változásainak egyik jelentős bizonyítéka, egy 2017-es jelentés, mely szerint az Egyesült Államokban 2014-ben a lakosság mindössze 1% azonosította magát vegánként, 3 év alatt ez a szám 6%-ra ugrott.
A vegán étkezés elterjedése a szupermarketek polcain is nagyon jól megfigyelhető, hiszen ma már egyre gyakrabban láthatunk fagyasztott gluténmentes pizzákat, kenyereket, illetve különböző kész ételeket is. Mindezt úgy, hogy néhány évvel ezelőtt még csak elvétve lehetett ilyen termékeket találni, míg ma már minden nagyobb márka és hálózat is forgalmazza őket.
A kutatások azt mutatják, hogy a trend egyre erősödik és egyre többen lesznek vegetáriánusok vagy vegánok. Az okok változatosak, döntő tényező lehet, hogy alacsonyabb zsírtartalmú egészségesebb ételeket fogyasszanak, emellett sokakat az állatokkal való együttérzés indított el ezen az úton. Vannak olyanok, akik azt követően döntöttek így, hogy tudomást szereztek a húsipar és a környezet szennyezés közötti problémák összefüggéséről (erdők irtása, vízhiány, üvegházhatású gázok egyre növekvő légköri koncentrációja stb.). A felmérésekből kiderült, hogy a megkérdezettek többsége 20 éves kora körül vált a húsmentes étrendre, ez is világosan mutatja, hogy ez a trend elsősorban a fiatal generációkat érinti. Erre válaszul a világ egyik legismertebb gyorsétterem hálózata McDonald’s is bevezette már több európai országban az McVegan-t.
A Google keresések is ezt a folyamatot igazolják, hiszen a „vegan” és a „vegetarianism” kifejezések óriási fellendülést értek el az elmúlt években. Az irányok egyértelműen jelzik, hogy a vegán termékek és ételek hozzáadása elkerülhetetlen a siker érdekében.