Észak-Korea McDonald’s-ot nyitna!

Egy esetleges atomháborúval összehasonlítva a hamburgerező megnyitása lényegtelen tényezőnek tűnik, de a történelem azt mutatja, hogy itt jóval többről van szó, mint egy franchise terjeszkedéséről.

Habár egyelőre még csak szóbeszéd, hogy Kim Jong Un észak-koreai vezető engedélyezheti az amerikai hamburger láncnak a KNDK-ban való terjeszkedést, így téve egy gesztust az Egyesült Államok felé, de a hírt erősíti Chung-in Moon dél-koreai tanácsadó is, aki szerint az Észak érdekelt lehet egy McDonald’s egység nyitásában ezzel is csökkentve a feszültséget a két ország között.

Egy esetleges atomháborúval összehasonlítva a hamburgerező megnyitása lényegtelen tényezőnek tűnik, de a történelem azt mutatja, hogy itt jóval többről van szó, mint egy franchise terjeszkedéséről.

A McDonald’s évtizedek óta a nyugati kultúra és a kapitalizmus szimbóluma, különösen a kommunista országokban. Korábban a Kínában és Oroszországban való 1990-es években történő terjeszkedését is mérföldkőnek tekinthetjük, de elég csak a hálózat első magyarországi egységének 1988-as megnyitására gondolnunk.

“Ezt a folyamatot több kommunista országban is láthattuk, amint elkezdenek különböző kapcsolatokat kialakítani a Nyugattal, megváltozik a hozzáállásuk. Általában az egészet a Coca-Cola vagy a McDonald’s indítja el.” mondta Jenny Town, a Stimson Center kutatója.

A McDonald’s alapítása óta több, mint egy gyorsétterem, a hálózat az amerikai kultúra és a globalizáció szimbóluma. Az 1970-es években, amikor a lánc Európában terjeszkedett, a marketing kampányaiban a “United Tastes of America” szlogent használta. Minden országban azzal az ígérettel indult el, hogy minden amerikai üzleti értéket is meghonosít az országban (sebességet, szabványokat és hatékonyságot).

Ezt az ígéretet betartotta, hiszen a hálózat jelenleg több, mint 37.000 többé kevésbé azonos, nagy nyereséggel működő egységet üzemeltet 120 országban. Ray Kroc alapító a könyvében (A McDonald’s sztori) a hálózatát így nevezi: ” a kapitalizmus általam állított szobra!”.

Amikor 1990-ben Moszkvában megnyílt az első McDonald’s az oroszok órákat vártak, hogy bejussanak az egységbe. Nem sokkal a moszkvai bemutatkozás után, az első egységek megjelentek Pekingben is. Habár a kínaiak utálták a gyorsétterem termékeit, de ahogy Yunxiang Yan néprajzkutató is kifejtette: “A pekingi lakosok szemében, a McDonald’s képviseli a Nyugatot és a modernizáció ígéretét”.

De talán a McDonald’s még ennél is többet képviselne?

1996-ban, a New York Times újságírója, Thomas Friedman először írta le azt az elméletet, hogy két ország, mely rendelkezik McDonald’s étteremmel, soha nem fog háborúba kerülni, hiszen megosztották már a globalizált, kapitalista gazdaságukat.

Habár az elmúlt 20 évben volt olyan eset, ahol a hipotézis megbukott (India és Pakisztán 1999, Izrael és Libanon 2006, illetve Oroszország és Grúzia 2008, Ukrajna 2014), az esetek többségében továbbra is áll. Ezen konfliktusok során, a McDonald’s egységek általában a politikai harag célpontjaivá váltak, így amikor Oroszország annektálta a Krím félszigetet, a hálózatnak 3 egységét is be kellett zárnia a területen.

A hálózat növekedése nem lassult le, míg 1967 és 1987 között a lánc évente átlagosan két új országban nyitott, a 90-es évek közepére ez a szám évente 10 országgal bővült, elsősorban a kommunista, az ex-kommunista, illetve a fejlődő országok voltak a célpontok.

Annak ellenére, hogy Friedman elmélete nem minden esetben nyert igazolást, a szakértők azt állítják, hogy az országok közötti komolyabb kulturális és gazdasági kapcsolatok csökkenthetik a konfliktusok kialakulásának esélyét. A hipotézis bizonyos értelemben az állítja, hogy a kapitalizmus a békét támogatja, hiszen az országokat gazdaságilag összeköti, illetve azzal hogy gazdaságilag integrálódnak, a konfliktusok költsége növekedik a számukra.

Egy esetleges McDonald’s nyitása megváltoztathatná a Nyugatról alkotott képet még egy olyan országban is mint Észak-Korea, ahol az Amerika ellenes propaganda széles körben elterjedt.

Az tudható Kim Jong Un-ról, hogy szereti a hamburgereket. 2011-ben egy dél-koreai újság arról számolt be, hogy apja rendszeresen hozat a kínai McDonald’s-ból az Air Koryo repülőgépeivel. Emellett Donald Trump is nagy rajongója a gyorsételeknek.

Forrás: Washingtonpost

Share this post