Nemzetközi terjeszkedésben látja a jövőt a Taco Bell

Az egyesült államokbeli Taco Bell hálózat főleg Spanyolországban és Brazíliában tervez terjeszkedni. Az új egységek nyitásával a hálózat így közelebb kerül az 1,000 egységes globális lélekszámhoz.

Tavalyi ígéretükhöz híven a Taco Bell bejelentette, hogy nemzetközi terjeszkedésük keretében 2022-ig 1000-re növelik a hálózatban működő egységek számát.

A kaliforniai központú hálózat még júniusban jelentette be első mester franchise szerződésének megkötését a brand történetében. Az új szerződés keretében a brazil és spanyol partnerek több, mint 400 új étterem megnyitását tervezik a következő 10 évben.

“A tervek szerint így a két partner a nyitásokat követően a hálózat legtöbb egységét üzemeltető franchise átvevői lesznek.” jelentette be a hálózat.

A két mester franchise átvevő a São Paulo-központú Sforza Holding Group és a madridi Casual Brands Group (CBG). A Sforza csoport több, mint 20 éttermet üzemeltet jelenleg. São Paulo-ban pedig 2027-ig több, mint 200 Taco Bell egység fog nyílni. A 2008 óta franchise átvevőként működő CBG, jelenleg 40 éttermet üzemeltet Spanyolországban.

“Mind a Sforza-ban, mind a CBG-ben erős partnerekre találtunk és biztos vagyok abban, hogy segítségükkel az elkövetkezendő évtizedekben új időszak következik a Taco Bell történetében.” Mondta Liz Williams, a Taco Bell International elnöke.

A Taco Bell hálózat maga a Yum! Brands Inc. alá tartozik, mely portfóliába tartozik többek között a KFC és a Pizza Hut is, utóbbiak számára már nem idegen a nemzetközi terjeszkedés. Hasonlóan más korlátozott szolgáltatásokra épülő hálozatokhoz, a Taco Bell-nek is szembe kell néznie a hazai értékesítések csökkenő tendenciájával, melyre a megoldást az Egyesült Államokon kívüli, nemzetközi terjeszkedés jelentheti a hálózat számára.

A Taco Bell-hez hasonlóan a amerikai szendvicses hálózat, a Subway is a külföldi terjeszkedésben látja a jövőt, így többszáz egyesült államokbeli üzletének bezárását tervezi, melyek helyett a jövőben inkább a határokon túli terjeszkedésre helyeznék a hangsúlyt. A szintén amerikai Starbucks pedig Kínában látja kiugrási lehetőségeit.

Jelenleg több, mint 400 egységet üzemeltet a Taco Bell külföldön, melynek számát 2018 végéig 500-ra emelnék.

Forrás: Nation’s Restaurant News

Share this post