Gyors keresés
Hírek, aktualitások
Események
Virtuális kiállítás
Kiállítói felület

Adatfrissítés Adatfrissítés

Regisztráció Regisztráció

Elfelejtett jelszó jelszóemlékeztető

 
Szolgáltatásaink
Buybrand show
BuyBrand

Vitatott élelmiszerszigor

2010. Jul 26. 09:07


Kétséges, eléri-e a célját, ám indokolatlanul nagy adminisztrációs terhet ró az élelmiszer-forgalmazókra a másodlagos élelmiszer-vizsgálatról szóló rendelkezés – mondta el lapunknak több érintett. Az élelmiszer-előállítással és -forgalmazással kapcsolatos adatszolgáltatásról és nyomonkövethetőségről szóló rendelet mindössze 15 nappal elfogadása után, a múlt héten lépett életbe, a kormány – mint azt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter korábban a Világgazdaságnak is nyilatkozta – azt reméli, hogy segítségével kiszorulhatnak a silány minőségű importtermékek a hazai piacról. A kabinet nem titkolt célja azonban az uniós csatlakozás óta majdnem megháromszorozódott, ágazati becslések szerint ma már az élelmiszer-forgalmazás közel 30 százalékát kitevő behozatal visszaszorítása, így a hazai termelők helyzetének javítása is.

"Mindenképpen üdvözlendő az újítás, hiszen a forgalomban lévő élelmiszerek biztonságának növelése a célja. Kérdéses azonban, lesz-e az államnak elég kapacitása arra, hogy valóban hatékony ellenőrzést tudjon végrehajtani" – emelte ki Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület vezetője. (A kabinet bejelentése alapján 160 fővel tervezik megnövelni az illetékes hatóság, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal – MGSZH – létszámát.) Az élelmiszer-szakértő emlékeztetett: az újdonság nem az ellenőrzés, hanem a bejelentési kötelezettség, amelynek segítségével az elmúlt években rendszeresített kampányszerű vizsgálatokhoz képest célirányosabban működhetnek az illetékes hatóságok. Segíthet például abban, hogy a minőségmegőrzési lejárathoz közeli időpontban ne kerüljenek forgalomba élelmiszerek. Nem jelent azonban garanciát arra, hogy az eddig illegálisan működő telephelyek nagyobb eséllyel buknak majd le, míg a franchise-rendszereknél kockázatot jelenthet, hogy az ellenőrzés az elsődleges tárolást érinti, a boltok üzemeltetőit nem. Dömölki Lívia ugyanakkor elvárná azt, hogy az élelmiszerekkel csak szakirányú végzettségűek foglalkozhassanak.

A lapunknak nyilatkozó élelmiszer-forgalmazók a megnövekedett adminisztrációs terhet emelték ki a rendelet egyik fő problémájaként. Annál is inkább, mivel a termék nyomonkövethetősége szempontjából releváns dokumentációt papíron kell benyújtani az illetékes MGSZH-hez. Arról azonban, hogy mindez mekkora pluszköltséggel jár, nem tudtak nyilatkozni. Mint Fodor Attila , a CBA kommunikációs vezetője elmondta, ez nagyban függ attól, hogy a kötelező vizsgálatok mennyibe kerülnek majd a láncukban forgalmazott árumenynyiség öt százalékát kitevő termékek esetében, ám az biztos: a fogyasztói árakban nem tudják érvényesíteni ezeket a kiadásokat.

Fodor Attilához hasonlóan Iglódi-Csató Judit, a TESCO kommunikációs vezetője is kiemelte: minőségbiztosítási gyakorlatuk is garantálja a forgalomba kerülő élelmiszerek megfelelőségét, ennek ezentúl igyekeznek megfelelni. Mindez azonban a kisebb forgalmazóknak nagyobb terhet jelenthet.
A CBA munkatársa ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: a július 6-án elfogadott, 20-án életbe lépett rendelet előkészítésébe nem vonták be a hazai kereskedőket. Ő és más érintett is kiemelte lapunknak: különösen azt a rendelkezést tartják problémásnak, amely a termékek beszerzési árának a bejelentését várja el. "Nem tudom, szavatolni tudják-e a hatóságok a bizalmasnak számító adatok biztonságos kezelését" – mondta Fodor Attila.

forrás: vg.hu




Vissza